Lovas pszichoterápia

Hogyan zajlik egy terápiás óra?

A kapcsolatfelvételt követően először a gyermek szüleivel konzultálok egy ún. első interjún, ahol is megbeszéljük, hogy mik a problémák, tünetek, azok a történések, melyek a gyermek állapotát befolyásolhatták, eddigi diagnózisok, stb. 

Ezt követően, a megbeszélt napon és időpontban, a második órán találkozom a gyermekkel. Ekkor kezdődik a terápia bevezető fázisa (5-6 alkalom), melyben a kis páciens megismerkedhet a lóval (annak szokásaival, kezelésének szabályaival), a lovardával és velem. Ebben a bevezető időszakban nyílik lehetőségem arra, hogy a gyermekmegfigyelés eszközei révén a gyermek problémáját felmérjem, és pszichológiai diagnózist alkossak.

Ezután a bevezető fázis után a szülőkkel ismét leülünk konzultálni, megbeszéljük az eddigi tapasztalatokat, valamint megpróbáljuk a gyermek problémájának pszichés szempontú körvonalait felvázolni (meghatározzuk, hogy vajon milyen mélylélektani okok állhatnak a tünet hátterében). Ekkor dől el, hogy a gyermek számára javasolt-e a terápia, mik a terápiás célok, illetve, hogy hetente hány alkalom ajánlatos a gyógyulás elősegítésében.

A terápia során a gyermek belső feszültségei, félelmei, nehézségei állnak a fókuszban, az órákon ezekkel foglalkozunk és nem kiemelten a tünettel, ennek ellenére a tünet mégis elmúlik. A pszichoanalitikus terápiák (így ezen terápiának is) egyik alapfeltevése az, hogy a legkülönbözőbb belső feszültségek megbontják a személyiség harmóniáját és tünetet okozhatnak, amik a legváltozatosabb formában jelentkezhetnek. A tünet tehát a feszültségek következménye, nem(csak) az okozata. 

A terápia tehát hetente (szükség esetén többször) meghatározott napon és időpontban zajlik. Az óra hossza 50 perc. Az alkalmak során számos lóval való tevékenységre (pl.: a lóval való földi munkára [a lovas a földről foglalkozik a lóval], lovaglásra [ügetés, önálló vezetés lóhátról, tereplovaglás], szabad játékra a lovardában kitett játékokkal lóháton vagy a földön, stb.) lehetőség nyílik a gyermek igényétől függően.